Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megbocsátás folyt.

2008.05.27
MEGBOCSÁTÁS   (Michael Bradford: Gyógyító kezek)
A megbocsátás ugyancsak kulcsfontosságú szerepet játszik a gyógyulási folyamatban. A megbocsátás kiterjesztése nem fog­lalja magában az egyetértést, és nem is következik belőle az egyet­értés, az erőszak iránti elnézés vagy annak lebecsülése; nem je­lenti azt, hogy aki az erőszakot elköveti, azzal közeli kapcsolatot kellene kiépíteni, vagy ismét találkozni kellene vele. Inkább arról van szó, hogy túl kell nézni az ilyen cselekedeten, és meg kell láni az elkövető lelkének vagy szellemének tökéletességét. A földi élet célja az, hogy valaki aktívan élje életét, tanuljon minden él­ményéből és tapasztalatából, majd hozza meg a megfelelő dön­téseit, és megfelelően éljen választási lehetőségeivel. A megbo­csátás elismeri annak a lehetőségét, hogy időnként valaki hibát követ el, majd rájön, hogy hibázott, tanul belőle, és megváltozik. Ha megbocsátunk valakinek, akkor ahelyett, hogy kihangsúlyoz­nánk az adott személy hiányosságait, inkább erényeit közelítjük meg alkotó szándékkal.
 
Amikor az elítélés, a megvetés, a félelem, a fájdalom, az indu­latok és a harag mellett döntünk, akkor továbbra is hozzákötjük magunkat ahhoz a személyhez, aki megsértett bennünket. Rá­adásul mindez fenntartja a negatív érzelmeket és a negatív ener­gia áramlását mindaddig, amíg attól nem sikerül megszabadulnunk.
A harag és a neheztelés olyan mérget jelentenek, amely a test­re is toxikus hatással van. Amikor haragot tartunk, vagy tartósan neheztelünk valakire, akkor csak magunknak ártunk, és nem an­nak, aki megbántott bennünket. Ez a negatív, mérgező energia idővel betegségben jelentkezik. A megbocsátással kivonjuk ma­gunkat a harag és a bosszú körforgásából, valamint a testünkben lévő mérgező energiától is megszabadulunk.
 
Figyelem!  Ez az oka annak, hogy néhányan gyógyulási vásághelyzeten mennek keresztül azok után, hogy már jelentős át­törést sikerült elérni a gyógyulási folyamatban. Az önmagunkról való gondoskodás a gyógyulási folyamat során sok folyadék el­fogyasztását, pihenést és a stressz elkerülését feltételezi. Ne fe­ledjük, hogy a gyógyulásban bekövetkező krízishelyzet valami jelentős, pozitív előrelépést jelez, és nem ok a pánikra!
 
Ha valaki mélyebbre tud hatolni saját érzelmeiben, akkor rend­szerint könnyekben tör ki, mert felszabadul belőle a fájdalom és a csalódottság. Sokan attól tartanak, hogy újabb sérelem éri őket. Ilyen esetekben mindent meg kell tenni önbizalmuk megerősítése érdekében, és meg kell győzni őket arról, hogy most már tudnak gondoskodni magukról: idősebbek és erősebbek lettek, tudnak nemet mondani, képesek meghúzni bizonyos határvonalakat, és korlátokat tudnak állítani. Emlékeztetni kell őket, hogy szemé­lyiségük már nem ugyanaz, ami korábban volt, amikor a sérelem érte őket (javaslom, nézzük át ismét a Megrekedés az időben al­címet).
 
A megbocsátás megtöri az energiakapcsolatot, valamint a sértő és sértett közötti indulati ciklust. A megbocsátás ugyancsak meg­állítja azt a gyakorlatot, hogy valaki áldozattá váljon, és egyben segíti is a másik felet, hogy energiái fölött átvegye a rendelkezést.
 
Mindnyájan tettünk és mondtunk már olyasmit, amit később megbántunk. Számos alkalommal előfordul, hogy ilyenkor sze­retnénk visszacsinálni ezeket a dolgokat. De mi történik akkor, ha a másik, megbántott fél nem hajlandó megbocsátani nekünk, és a korábbiakhoz hasonlóan folytatni az életet? Mindenkinek az életében előfordul, hogy szeretne visszamenni az időben, bocsá­natot kérni a cselekedetéért, és megbocsátást remélni. Mi történne akkor, ha soha senki nem bocsátana meg senkinek? Milyen lennaz élet akkor, ha mindenki magába hordozná indulatait és sérel­meit? Lehetne valakinek is újra jó barátja?
 
Számos történet szól arról, amikor Jézus és a többi nagy taní­tómester gyilkosok, prostituáltak és tolvajok társaságában töltötte az idejét. Talán nem megbocsátást ajánlottak fel nekik elkövetett tetteikért? Nem arra kérték őket, hogy bocsássanak meg ők is maguknak, tárják ki szívüket, és új módon jöjjenek haza, térje­nek vissza a társadalomba"?

A megbocsátásban a másik felet tiszta, teljes és szerető léleknek tekintjük, akit szintén megbántottak, meggyaláztak, és erőszakot követtek el rajta. A nemzedékeken át öröklődő családi történetek miatt az emberekben rendellenes magatartásformák alakulnak ki. A világban csak ezt a létezési formát ismerik el, ez az egyetlen modell, amely szerint életüket alakítani tudják. Legtöbb esetben a sérelem olyan jellegű, mint amilyet a sértő fél gyermekkorában elszenvedett. Ha erre a negatív oldalra összpontosítjuk figyel­münket, akkor ezzel csak fenntartjuk és állandósítjuk a negatívu­mot. Egy léleknek - szellemnek - történő megbocsátással lényegé­ben ébresztőt fújunk, útra indítjuk feltétel nélküli szeretetünket, amelyek pozitív irányba terelhetik az eseményeket. A megbocsá­tás minden esetben szabaddá teszi a sértettet, és lehetővé teszi számára, hogy sérelem, fájdalom és a negatív érzelmek nehéz terhe nélkül folytassa élettét.
 
hány évvel ezelőtt merényletet követtek el a pápa ellen, aki súlyos sérülést szenvedett. A lövöldözés utáni felépülését köve­tően börtöncellájában felkereste a merénylőt. Tanácsadói intései ellenére ragaszkodott hozzá, hogy hagyják magára azzal az em­berrel, aki meg akarta gyilkolni. Talán a pápa túlnézett ezen az eseményen, és csak a merénylő zaklatott lelkére volt tekintettel? Meggyőződésem szerint megbocsátott a merénylő lelkének.
A megbocsátás megerősítése - mivel ez többnyire különleges embereket feltételez - erőteljesebb, ha az érintett személyek ne­vét is használjuk.
 

A mappában található képek előnézete Csakrák